szerkesztette:
Dr. Borovszky Samu
|
Salgótarján közelében fekvő magyar kisközség, 141 házzal és 1584, kevés kivétellel róm. kath. vallású lakossal. Postája, távírója és vasúti állomása: Salgótarján. E helység eredetileg a Kacsics nemzetség ősi birtoka volt. E nemzetségnek hollókői (Illés) ága építtette ősi várát, mely a XIV. század elején Péter fiai Mihály, Péter, Leusták, Mikó és Jákó birtoka volt, de ők Csák Máté pártjára állván, a várat 1310-ben neki átadták. Csák Máté hatalmának megtörése után I. Károly király a várat 1324-ben Szécésnyi Tamás vajdának adományozta. E várról az 1327-ben és 1341-ben kelt oklevelek is megemlékeznek; a XV. században azonban már elpusztult, de romjai máig láthatók. A vár alatt elterülő helységről első ízben 1341-ből van adatunk, a mikor Bagloch alakban említik az oklevelek. 1455-ben, midőn a vár már elpusztult, a helység Somoskő várához tartozott és a Szécsényi család volt a földesura. Szécsényi László halála után, 1461-1481-ben Gúthi Országh Mihály és Lossonczy Albert nyerték adományul. 1548-ban Lipthay János és Perkedy Mátyás, 1598-ban Forgách Zsigmond volt a helység földesura. A tötök hódoltság alatt nagyon elnéptlenedett. 1715-ben csak két, 1720-ban pedig hat háztartást írtak benne össze. A XVIII. század közepén a Fáy és a Ráday családok voltak a helység birtokosai. Az 1770. évi úrbéri rendezés alkalmával pedig Péterffy János, Kubinyi Gáspár és Gömöry János, de 1826-ban gróf Stahremberg Antal. Jelenleg nagyobb birtokos nincs a helységben. A határbeli kőszénbányatelepeket az Egyesült Kőszénbánya Részvénytársulat aknázza ki. E helységhez tartoznak: Baglyasalja és Kővár bányatelep, Baglyasalja, Sóslápa, Szurdokalja és Krocsák-puszta, mely Dugdel-puszta néven is ismeretes. |
|
A Tarján-patak mindkét partján, a budapest-ruttkai vasútvonal mentén fekvő, virágzó nagyközség és járási székhely. Házainak száma 1057, lakosaié 13.781, a kiknek legnagyobb része magyar és róm. kath. vallású. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. Eredetileg szintén a Kacsics nemzetség ősi birtoka volt. 1246-ban az e nemzetség Illés ágából származó Péter volt itt a birtokos. Utána 1280-ban testvérének, Simonnak fiait, Miklóst és Simont találjuk itt. 1327-ben az ugyane nemzetségből származó Salgai Illés és Miklós, valamint ezek fiainak osztatlan birtoka. Egy 1348-ban kelt oklevél már említi Salgó várát, melynek közelében feküdt a község. 1411-ben, midőn a szécsényiek megosztoztak az öröklött javakon, e vár Salgó Simonnak jutott. 1450-ben a csehek birtokába került, a kiktől azonban Hunyadi Mátyás király 1460-ban visszafoglalta. Tarján helység az egész középkoron át a salgói vár sorsában osztozott s vámhely is volt. 1439-ben említés van Salgó községről is, mely közvetlenül Salgó vára alatt, a mai Salgó-puszta helyén feküdt. 1548-ban Bebek Ferencz volt a földesura. 1552-ben a vár Derencsényi Farkas kezében volt, de 1554-ben, miután az őrség Zagyvai Ferencz kapitány vezetése alatt az ellenség közeledtére megfutott, a vár a törökök kezébe került és a helység 1562-63-ban Hüsszein, Ali basa nagyvezér csauszának hűbérbirtoka lett. A várat 1593-ban Tiefenbach Kristóf és Pálffy Miklós visszafoglalták a töröktől. A török hódoltság után a helység gróf Volkra Ottó Kristóf birtokába került, a kinek magtalan halála után, a XVIII. század elején, báró Szluha Ferencz szerezte meg. 1715-ben 17 és 1720-ban 20 magyar háztartást írtak össze, 1740-ben még a báró Szluha család volt az ura. 1770-ben Jeszeniczei Jankovich László, 1828-ban Jankovich Antal, Nógrád vármegye alispánja, majd gömöri főispán volt a földesura. Jelenleg Szilárdy Ödön udvai tanácsos, Luby István, özv. Jankovich Miklósné szül. Soldos Emma, Kretsch Lajos és a "Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű" részvénytársaság a helység legnagyobb birtokosai. A plébániát már az 1332-37-iki pápai tizedszedő lajstromok is említik. Régi kis temploma 1821-ben leégett. Jankovich Antal, a plébánia akkori kegyura, a leégett templomot helyreállíttatván, azt jelentékenyen megnagyobbíttatta, Luby József pedig 1866-ban tornyot építtetett hozzá. A hívek szaporodásával azonban ez a templom is szűk lett, mire azt Kovács Nándor prépost-plébános kezdeményezésére 1900-ban teljesen átalakították. A helybeli protestáns templom 1882-ben épült, de a tornya 1894-ben. Nem messze a salgai várromtól egy épületomladék volt azelőtt látható. Ezt az itteni hagyomány Mátyás király vadászkastélya romjainak tartja, hova Mátyás király állítólag gyakran járt ki vadászatra. Egy ízben azonban Giskrának egyik bérencze merényletet kísérelt volna meg ellene, a mi annyira felháborította, hogy a vadászkastélyt romba dönttette. A község határában fekszik Baglyasvára, másként "Kővár" vagy Bagolyvár". Ma már csak kőszirt, melyen hajdan vár állott. Baglyasalja község hajdan e vár alatt terült el, a Salgótarján felé eső éjszaki részen és a török világban menekültek lakosai a falu mostani helyére. Délnek, a várral szemben van a "Fakó Pál köve" nevű sziklatető, mely hajdan valószínűleg őrhelyül szolgált. Ugyancsak a várral szemben, nyugatnak van a "Pécskő" nevű sziklatető, a hol a hagyományok szerint szintén rablóvár állott. A XIX. század folyamán több ízben érték a helységet súlyos elemi csapások. A negyvenes években az árvíz a katlanszerű völgyben álló lakóházakat és gazdasági épületeket rombadöntötte. Árvíz volt még 1870-ben és 1873-ban is. Nagyobb tűzvész 1821-ben volt, midőn a róm. kath, templom teteje is leégett. Salgótarján a vármegye egyik legélénkebb és legforgalmasabb községe, mely kiterjedt bányászata és nagy gyáripara révén az ország határán messze túlterjedő jelentőségre tett szert. Van itt két hitelintézet: a "Salgótarjáni Takarékpénztár" és a "Salgótarjáni Népbank", itt van továbbá a "Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Részvénytársaság" híres acálgyára, melynek hatalmas telepe egész gyárvárost alkot, továbbá a Salgótarjáni palaczkgyár, a Salgótarjáni kőszénbánya részv. társ. nagy telepe és gép- és szerszámjavító műhelye, a Hirsch és Frank czég vasöntő és gépgyára, a Salgótarjáni villamos világítási részv. társ. villamfejlesztő telepe, bányaigazgatóság, két kaszinó, egy polgári kör és Szilárdy Ödön, végül Wehovszky Frigyes gőzmalmai, a határban pedig gazdag kőszén- és kőbányák. A község éjszaki részén vízforrás van, melynek a nép, különösen szembajoknál, gyógyító erőt tulajdonít. A községhez tartoznak: a már említett Salgó, Vadaskert, Csikókerítés, Kisponyi, Kutas, Nagyponyi, Pécskő, Sástó- és Szigetpuszták; Emma, Forgách- és Józsefakna, Salgóbánya, Ujakna, Királytárna és Öregjózsef-telep bányatelepek; Boglyas-, József- és Zagyvai-rakodók. |
|
Salgótarján közelében fekvő magyar kisközség, 78 házzal és 499, róm. kath. vallású lakossal. Postája, távírója és vasútállomása Somoskőújfalu. Szintén a Kacsics nemzetség ősi birtoka. Várát a XIV. század elején, öt és hat szegletü bazalt kövekből építve, az e nemzetség Illés ágából származott Péter fiainak, Leusztáknak és Jákónak a birtokában találjuk; de mivel ezek Csák Mátéhoz pártoltak, I. Károly király megfosztván őket e vár birtokától, azt Szécsényi Tamás mesternek adományozta. A falu határait 1341-ben járták meg. Az 1411. évi osztály alkalmával Szécsényi László és Simon közös birtoknak jelentették ki a várat. 1455-ben Szécsényi László birtokában találjuk, a ki Guthi Országh Mihálynak és Lossonczy Albertnek zálogosította el. Szécsényi László halála után, 1461-ben a vár királyi adományképen az Országh és a Lossonczy családok birtokába került. A XVI. század közepén Lossonczy István, Nógrád vármegye főispánja, majd halála után özvegye birtoka volt. Ungnád Kristóf, Lossonczyné veje, Modolóczy Miklóst, egy tapasztalatlan ifjút tette meg a vár kapitányává, a kitől azt a törökök 1576-ban könnyű szerrel elfoglalták, de 1593-ban Pálffy Miklós és Tiefenbach Kristóf ismét visszafoglalták. A XVII. század elején gróf Forgách Zsigmond, majd ennek özvegye, Pálffy Kata volt a vár ura, kinek 1629-ben Földváry György volt a tiszttartója. 1618-ban az országgyűlés őrséget rendelt a várba, majd 1647-ben és 1655-ben elrendelte a vár megerősítését, 1681-ben pedig Solt vármegyéből 20 fegyverest küldtek a várőrség szaporítására. 1703-ban Sümegi Bene István volt a vár kapitánya, a ki azonban a kuruczok kezébe esett, a magára maradt őrség pedig meghódolt Rákóczinak. A XVIII. században az uradalmat Ráday Pál bírta zálogban, majd pedig a báró Péterffy család nyerte adományul. E családnak magva szakadván, az uradalom felét gróf Stahremberg Antal özvegye szül. gróf Tolvay Aloizia és fia: Stahremberg Antal nyerték adományul, a kiket 1808-ban Ambrózy Lajos itt be is iktatott. Az uradalom másik felét 1826-ban Radvánszky Antal, Zólyom vármegye alispánja bírta és tőle Radvánszky Piroska örökölte. Jelenleg Krepuska Géza dr. a község legnagyobb birtokosa. Ide tartozik: Eresztvénybánya, Macskalyukbánya, Lágyas, Medves, Kerektölgyes és Rónapata-puszta. |
|
(Az előtt Somos-Ujfalu.) Magyar kisközség és körjegyzőségi székhely, ugyancsak Salgótarján közelében fekszik. Házainak száma 202, lakosaié 1860, a kik mindannyian róm. kath. vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. E helység 1455-ben Somoskő várának tartozékai között szerepel és Szécsényi László az ura, a ki Guthi Országh Mihály nádornak és Lossonczy Albertnek zálogosította el. 1461-ben a Lossonczy és az Országh családok nyerték adományul. 1548-ban csak a Lossonczy család volt az egész falu földesura. A XVI. század közepén szintén behódolt a töröknek. Az 1562-1563. évi defterekben a szécsényi szandzsák községei között találjuk, 10 adóköteles házzal. 1598-ban Forgách Zsigmond volt a földesura. 1715-ben 10 és 1720-ban 16 magyar háztartását írták össze. A XVIII. század elején a Rádayak bírták zálogban, majd 1740 után báró Péterffy János birtokába került. Leánya, Anna, gróf Tolvayhoz ment nőül. E házasságból egy leány származott, Tolvay Aloizia, a ki fiúsíttatván 1808. október 24-én e helység egy részét kapta. 1826-ban még Tolvay Aloizia, ekkor már Stahremberg Antal özvegye, volt a földesura, utána fia, Antal, örökölte a birtok egy részét, míg a másik rész Radvánszky Antal, majd ennek leánya, Piroska, birtokába került. Jelenleg Krepuska Géza dr. és Sztojkovics Emilné a helység legnagyobb birtokosai. A községben levő úrilakot a Radvánszky család építtette és az jelenleg Sztojkovits Emilné tulajdona. A róm. kath. plébánia 1397-ben már fennállott. A templom a XVIII. száazd közepén épült s 1898-ban helyreállították. 1833-ban 64 ház összes melléképületeivel leégett. Ekkor semmisült meg a plébánia is. A község határában kőszén-, bazalt- és trachit-kőbánya van. Ide tartoznak: Bükkrét-, Gedőcz-, Kismalom-, Mizsere- és Öregmalom puszták. |
|
E néven a belügyminiszter Andrásfalva és Pálfalva községeket 1910. január 1-én egyesítette s így most közigazgatásilag egy község. Körjegyzőségi székhely, Salgótarján közelében. Házainak száma 218 és róm. kath. vallású magyar lakosaié 3499. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. Andrásfalvának az 1548. évi adóösszeírás szerint Lotho János volt a földesura. A későbbi összeírásokból hiányzik a község, sőt az 1705-20. évi összeírásban sem fordul elő. 1826-ban a gróf Thoroczkay család és a Csoma örökösök voltak a helys;g földesurai; később, a XIX. század közepén, Gyürky Ábrahám birtokában találjuk. Jelenleg báró Solymosy Jenőnek van itt nagyobb birtoka. Pálfalva község viszont Alsó- és Felső-Pálfalva egyesüléséből keletkezett. Már a középkorban fennállott. 1548-ban Nagyfáy Balázs birtokában találjuk. A későbbi összeírásokból hiányzik. Az 1715-1720. évi összeírásokban ismét szerepel, de csak egy magyar és három tót háztartással. 1740-ben a Komjáthy és a Pakots családok, 1770-ben Mikulay István, Komjáthy Sándor, Pap József özvegye, Patkó István örökösei és Beniczky István voltak a földesurai. A XIX. század elején még puszta, 1826-ban Felső-Pálfalván 164-en, Alsó-Pálfalván 120-an laktak, közöttük Bornemissza Károly, Komjáthy özvegye és Okolicsányi Péter. 1836-ban már egy községgé alakult s ekkor az alsópálfalvai részen 139, a felső pálfalvain 221 lakosa volt, földesurai pedig a Bornemissza, a Komjáthy, a Pap, az Okolicsányi és a Kun családok voltak. Később Gyürky Ábrahám lett a legnagyobb birtokosa. A község határában a "Salgótarjáni Kőszénbánya Részvénytársulat"-nak kőszénbányája van, Pock Jenőnek pedig táblaüveggyára. A községhez tartoznak: Csókás-puszta, továbbá Erzsébet-huta és Frigyesakna bányatelepek. |
|
A hevesi határ közelében fekvő kisközség. Házainak száma 362, lakosaié 2244, a kik leginkább magyarok és róm. kath. vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomása Salgótarján. A középkorban Rónya (Nagy-Rónya) néven említik az oklevelek. 1341-ben már fennállott. E helység határában állott Zagyvafő vára, mely 1435-ben már romokban hevert. A várat a csehek építették. 1460-ig volt a kezükben, a mikor azonban Mátyás király elfoglalta tőlük. 1478-ban a vár romokban hevert; ekkor a Serkei Lorántffyak birtoka, kikkel a Tornaiak perelnek a puszta várterület zálogbirtoka miatt. 1478-ban a várhoz tartozott Zagyvafő helység is, továbbá Garáb, Korlátfalva, Szenerzsébet (ma puszta) és Inaszópuszta, melyet 1435-ben városnak mondanak az oklevelek s a mely jelenleg Inaszóbánya néven e helységhez tartozik. 1548-ban Zagyvai Simon birtokában találjuk. Az 1715-1720. évi összeírásokban nemes községként fordul elő. A XVIII. század közepén ismét jobbágy-község s ekkor a Bulyovszkyak, majd 1770-ben Prileszky özvegye Radvánszky Erzsébet, a XIX. század első felében pedig báró Prónay Lajos voltak a földesurai. A róm. kath. templom még a török korból való. Van a helységben hitelszövetkezet, mint az O.K.H. tagja és gőzmalom, mely Murányi Aladáré. A határban a Salgótarjáni Kőszénbánya r.-t. bányái vannak. A községhez tartozik az említett Inaszóbányán kívül még Rónabánya is. |
Vissza Salgótarján kezdőlapjára!