Éghajlat-történeti és meteorológiai mérési eredmények összeillesztése segítségével sikerült elkészítenem egy, a 16. századtól napjainkig az éghajlati változások nyomon követésére alkalmas klímatörténeti adatbázist. Az éghajlat-történeti idősorok elemzése során a következő eredményekre sikerült jutnom:
1. A "kis jégkorszak" idején az éghajlati változás meghatározó jegye a "természetes évszakok" időtartamának és időhatárainak módosulása volt, a március igen gyakran valójában téli hónappá vált, meghosszabbítva az amúgy is szigorú teleket, míg a csapadékosabbá váló júniusok inkább a tavaszi hónapokra emlékeztettek. A jelenkori felmelegedés idején a márciusok elveszítették télies jegyeiket, ám a júniusok csapadék idősora nem mutatott ilyen egyértelmű szárazodási tendenciát a 20. század idején.
2. A "kis jégkorszak" okozta lehűlés elsősorban a téli félév hideg időjárásában mutatkozott meg, ám talán még nagyobb jelentőségű volt (mindenekelőtt a vegetáció szempontjából) a nyári félév csapadéktöbblete. Eredményeim alátámasztják a kontinentális Európa másik félévezredes havi és évszakos felbontású éghajlat-történeti sorainak, a Christian Pfister által készített svájci idősorok elemzésének eredményeit. Svájc területén a "kis jégkorszak" klímaváltozásának legfontosabb jellemzője a téli és a tavaszi hónapok (mindenekelőtt a március) hidegebbé válása, valamint a nyári csapadék érezhető növekedése volt. A jelenkori felmelegedés idején a változások mindkét félév esetében ellenkező irányúnak mutatkoztak a Kárpát-medencében, a téli félév lényegesen enyhébbé vált, míg a nyári félévben erőteljes monoton szárazodási trend jelentkezett.
3. Az évek egészének hőmérsékleti és csapadék idősorait vizsgálva úgy tűnik, hogy elemzéseim időhatárain belül a "kis jégkorszakra" jellemző hűvös-csapadékos éghajlati karakter a 17. század elejétől a 18-19. század fordulójáig volt meghatározó a Kárpát-medencében. Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy éppen ebben az időszakban a Balaton vízszintje 4 méterrel magasabb volt a jelenlegi szintnél, ami meggyőző indikátora a csapadék-mérleg kora újkori Kárpát-medencei megváltozásának. A buda(pest)i műszeres mérések idősorai szerint a 19. század második felében rövid időre még visszatért a hűvös-csapadékos klíma, a jelenkori felmelegedés meleg-száraz éghajlati karaktere pedig a 20. század derekától vált az egész évet meghatározó jellemzővé.
4. A jelenkori felmelegedés veszélyességét növeli, előre jelezhetőségét pedig megnehezíti, hogy létrejöttében eddig mind az öntörvényű természeti-környezeti folyamatoknak, mind pedig az emberi-ipari tevékenységnek szerepe volt, ráadásul a két "szereplő" által előidézett hatások egymást erősítik. Feltételezésem szerint az utóbbi kétezer év évszázados léptékű éghajlati változásait számba véve megkockáztatható az az állítás, hogy a jelenkori felmelegedés természeti-környezeti okokra visszavezethető folyamata várhatóan 300-600 évig tart (amiből közel 140 év már eltelt), hiszen a "római optimumtól" a "kis jégkorszakig" az utóbbi két évezred klímaváltozásai egyaránt ilyen időhatárok között váltották egymást, s a jelenkori felmelegedés illeszkedik a hosszú távú éghajlati ciklusok sorába. Ám jelenlegi ismereteink szerint nem lehet pontosan felmérni és prognosztizálni a klímaváltozás forgatókönyvét meghatározó környezeti és az antropogén folyamatok kölcsönhatásait.