1990. december 12-én (szerdán) 17.30 órakor
a TIT Stúdió földszinti társalgója
(Budapest, XI. Bocskai út 37.)
DR. KISS LAJOS
Nagy László honvéd alezredes Hévíz-térképe (1925) és a magyar fürdőtérképek fejlődése
című előadása
Magyarország gyógyfürdőiről már 1549 óta van nyomtatásban közzétett ismertetés. Ám a fürdőinket ábrázoló speciális térképek megjelenésére még sokáig kellett várni. A fürdőtérkép megjelölést kétféle értelemben szokták használni. Jelölhetik vele az olyan összefoglaló térképeket, amelyek 1-1 ország, 1-1 vidék, vagy 1-1 város fürdőhelyeit, gyógyfürdőit, sportfürdőit, strandfürdőit stb. tüntetik fel a teljesség igényével. A fürdőtérkép második, népesebb csoportja közbülső helyet foglal el a turistatérképek és az idegenforgalmi rendeltetésű várostérképek között. Félreérthetetlen, de nehézkes nevük idegenforgalmi fürdő-, vagy üdülőhelytérkép lehetne. Az efféle térképek hosszú ideig nem önállóan, hanem rendszerint útikalauzok mellékletként láttak napvilágot. Idővel azonban a fürdőtérképek – akárcsak a várostérképek – külön kiadványokká önállósultak, s kialakult az idegenforgalmi fürdőtérképek sajátos műfaja. Az előadó a múlt század hatvanas éveivel kezdi el a fürdőtérképeink körszemléjét. Fejlődésük első szakaszára a kiváló szakmai minőség volt jellemző. Külön kiemelést kívánnak Dénes Ferenc (1845-1934) lőcsei tanár magas-tátrai fürdőtérképei, Nagy László (1862-1937) honvéd alezredes Hévíz-térképe és az Állami Térképészettől sorozatban kiadott magyar fürdőtérképek. Nagy László személyéről és úttörő szerepű Hévíz-térképéről mindeddig egyetlen térképtörténészünk, még a legátfogóbb igényű Fodor Ferenc sem tett említést. A szakirodalom mindössze tereptani szakkönyvek szerzőjeként tartja nyilván. Ideje, hogy mint térképalkotót is újra felfedezzük. A balatoni fürdőtérképek kapcsán az előadó kitér a megfelelő katonai térképekre, s szóba hozza a II. világháború utolsó nagy német offenzívájában, az 1945. március 6-án a Balaton északi csücske és Székesfehérvár között megindított támadásban a német csapatok által használt magyar eredetű térképeket is. Fürdőtérképeink újabb, ma is tartó fejlődési szakaszát a nagy mennyiségben való előállítás, a reklámcélokat is szolgáló tömegtermelés, a térképes prospektusok széles körű elterjedése jellemzi. Magától értetődik, hogy ilyen körülmények között a szakmai minőség követelményei nem mindig érvényesülhetnek kellően. 35 fürdőtérkép és egy múlt századi fotó is megtekinthető lesz.