Társulatunk áprilisi összejövetelén,
a FŐMTERV Rt. székházában (1024 Bp. Lövőház u. 37.)
a földszinti tanácsteremben
Segyevy Dániel Zoltán
Magyarország 1:200 000-es méretarányú néprajzi térképe
(Adalékok az etnikai térképezés történetéhez)
címmel előadást tart
Az előadás fókuszában Bátky Zsigmond és Kogutowicz Károly 1918-as, 1:200 000-es
méretarányú néprajzi térképe áll. A térkép különlegessége, hogy a trianoni béke-előkészületek első konkrét magyar földrajzi vállalkozása volt.
Az első világháborúban Magyarország is vesztésre állt 1918-ban. A katonai vereség a hátország egyidejű összeomlásával is járt, sorra söpörtek végig a forradalmak a térségen, illetve a különböző birodalomrészek deklarálták önállóságukat, a soknemzetiségű Monarchia hetek alatt darabjaira esett szét.
Ebben a történelmi helyzetben lépett föl a Magyar Földrajzi Társaság 1918. október elején.
Az immár elkerülhetetlen háborús vereség közepette nyilvánvalóvá vált, hogy az ország
területi integritása sem marad érintetlen. Miután eddig az időpontig semmiféle konkrét, a béke-előkészületeket célzó munkálat nem történt, Teleki Pál, a Társaság titkára vette kezébe a kezdeményezést.
Szokás szerint vendégeket is szívesen látunk.