a FŐMTERV Rt. székházában (1024 Bp. Lövőház u. 37.)
a földszinti tanácsteremben
2011. június 15-én (szerdán) 17.30-kor
Török Enikő tagtársunk,
a Magyar Országos Levéltár főosztályvezető-helyettese
„A térképek adta dísz” – Mikoviny Sámuel térképei
címmel előadást tart.
Mikovinynek – ahogy az Epistolában írta – „szívügye” volt, a „vidékek helyzetének rögzítésével” foglalkozó tudomány, vagyis a térképezés. Az előadó számos hazai és külföldi levéltárban végzett kutatásainak elsődleges célja az volt, hogy Mikoviny országfelmérését minél jobban megismerje. Források tömkelegét tárta és dolgozta fel ennek érdekében, melynek köszönhetően egy nagyon mozgalmas, sokszínű és gazdag életmű rajzolódott ki, de csalódott is, mivel az ország térképezéséről alig talált iratanyagot. Viszont annál többet Mikoviny mérnöki munkáiról, melyekhez nagyszámú térkép kapcsolódik. Az előadásban arra a kérdésre kapunk választ, hogy Mikoviny vajon meddig jutott Magyarország feltérképezésében.
A kutatás eredményeit majd négyszáz oldalas munkában foglalta össze, melyet a következő helyen olvashatnak az internettel rendelkezők:
Szokás szerint vendégeket is szívesen látunk.