Bassa László az MTA Földrajztudományi Kutatóintézet munkatársa
Irodalom a térkép tükrében

címmel előadást tart.

Az irodalom az idők során jelentős változásokon ment keresztül, a térbeliség azonban mindvégig meghatározó eleme maradt. A premodern korszakban (Homérosz: Odüsszeia, Cervantes: Don Quijote, Voltaire: Candide), a romantika idején (Jókai M., A. Dumas, J. Verne művei) az írók és olvasók fantáziáját egyaránt megmozgatta. A földrajz, mint konkrét valóság a realizmus korában (Mark Twain, A. Csehov) uralta az irodalmi alkotásokat. Az ún. regionális irodalom (pl. T. Hardy műveiben) a helyszín sokoldalú (természeti, társadalmi, gazdasági) jellemzését kínálta. A térbeliség, mint az ihlet forrása, továbbá a cselekmény színhelye (valóságos vagy mentális tér) jelentkezik, és a művek bizonyos rétegét alkotja (pl. tájleírás).
Érdekes egybeesés, hogy a nagyregény - amely a legteljesebb földrajzi leírások számára nyújtott szabad lehetőséget - a 19. században élte virágkorát, éppen abban az időben, amikor a felfedező utak nyomán az utolsó fehér foltok is eltűntek a világtérképről.
Ezzel a földrajztudomány funkciója megváltozott, és (nagyjából a 20. század beköszöntével) az irodalmi művekben játszott szerepe is alapos változáson ment keresztül. Azok a szerzők (pl. V. Woolf), akik hőseik belső világának kivetítését tartották elsőrendű feladatuknak, a tér ábrázolását is ennek rendelték alá; utóbbi mintegy az előbbi apropójául szolgált. Mások (pl. a mítoszteremtő J.R.R. Tolkien) nagyszabású képzeletbeli földrajzi környezetbe helyezték a cselekményt. A posztmodern megjelenésével a valóságos és virtuális tér közötti határok gyakran elmosódnak.
Az előadás ismert irodalmi művek földrajzi szempontú elemzésével, valóságos és mentális térképek bemutatásával tesz kísérletet a térbeliség fogalmának megragadására.