2001 őszén elhunyt a magyar katonai térképészet és a norvég vízfelmérés jelentős személyisége, Sántha József. Fiatalon került a HTI tanfolyamára, majd 1956-ig topográfusként szolgált az MNTI-ben. 1952-ben a gyorsfelmérés során ő helyszínelte a recski térképszelvényt. 1956-ban Norvégiába emigrált, hamarosan a norvég vízügyhöz került, ahol évtizedekig vízügyi térképek készítésével, elsősorban mélységtérképek szerkesztésével foglalkozott. Tapasztalatait könyvben foglalta össze, sok újságcikkben is szerepelt. Nyugdíjazása után hazatért, Pécsváradon telepedett le, és ott fejezte be kalandos életét.
A Szarvas András Térképészeti Ügynökség 2002. január 23-án 16-20 óra között rendezi szokásos év elejei térképes klubdélutánját a Fortuna étteremben (1149 Budapest, Cinkotai út 86., az Egressy út sarkán). Ezen többek között Hegedüs Ábel összehasonlító térképkritikáját hallhatják Békés megye 1:125.000 és Győr-Moson-Sopron megye 1:100.000 térképéről. Kérem, hogy a klubdélutánon részt venni kívánók jelentkezzenek Szarvas Andrásnál a 221-6830 vagy a 363-0672 telefonon, hogy a szóban forgó térképekből elegendő álljon rendelkezésre. Ezeket a térképeket a résztvevők ajándékba kapják.
Új elnökünk, Szabó Gyula munkahelyi telefonszáma:
316-3458
E-mail címe: [email protected]